Azt mondják, a nőknek sok titkuk van. Nos, ez talán igaz lehet, de ez majd egy másik cikk témája lesz. Most egy olyan tárgy titkairól rántjuk le a leplet, amiről sokan azt gondolják, egyszerű dolog.

Pedig az eljegyzési gyűrűt sok rejtély övezi, lássuk hát, melyek ezek!

Ha egy menyasszonyt megkérdezünk a nagy nap előtt, általában a ruha, a frizura, a torta, a dekoráció vagy épp a menü az, amit a leglényegesebb dolognak tart.

Igen, ezek mind valóban nagyon fontosak, de egy apró, ám annál különlegesebb apróság mégis sokkal nagyobb jelentőséggel bír! Ez pedig nem más, mint az eljegyzési gyűrű!

Összeszedtünk néhány dolgot, amire talán nem is gondolnál, ha szóba kerül a jegygyűrű témája.

1. Az igaz szerelem jelképe 

az_igaz_szerelem_alapveto_jelkepe_a_gyemant_gyuru

Az igaz szerelem alapvető jelképe a gyémánt gyűrű!

Ha egy férfi megkéri egy nő kezét, az komoly dolog, hiszen – jó esetben – a házasság egy életre szól. Az eljegyzési gyűrű már az ókorban is a házassági szándék és az összetartozás jele volt, hiszen a kör a teljességet és a közös utat szimbolizálja.

Az eljegyzési gyűrű „élménye” akkor lesz tökéletes, ha a párkapcsolatod harmonikus és mindketten arra vágytok, hogy együtt éljétek le az életeteket, alapítsatok családot és még öregen is egymás kezét fogjátok.

Szakmai tippünk: Ne siettesd az eljegyzést, még akkor sem, ha az orrodig sem látsz a szerelemtől. Bízz a párodban, ha megérik benne az elhatározás, fel fogja tenni neked a nagy kérdést. Nem kell rá célozgatnod folyton, tudja, hogy mire vágysz.

 

2. Ritkán találod meg elsőre az igazit

idobe_tellik_mire_ratalalsz_az_igazi_eljegyzési_gyurure_amihez_mindenkepp_kerj_szakmai_tanacsot

Időbe telik, mire rátalálsz az igazi eljegyzési gyűrűre, amihez mindenképp kérj szakmai tanácsot!

A menyasszonyi ruha megtalálása néha hosszú időbe telik, de még az esküvői torta ízesítéséről dönteni is napokba telik néha. Miért gondolnád hát azt, hogy a tökéletes eljegyzési gyűrű egy perc alatt meglesz?

Ahogy a ruhádnak, úgy a gyűrűdnek is passzolnia kell hozzád stílusban és fazonban egyaránt, hogy mindig gyönyörködni tudj benne, ne pedig csak egy funkcionális ékszer legyen belőle az évek során.

Egy (vagy több) szépen metszett gyémánt pedig nem csak egyszerűen csodás látvány, hanem akár a külsődet is megváltoztathatja!

Tudtad például, hogyha „Marquise” metszésű vagy körteformára csiszolt követ választasz az eljegyzési gyűrűdbe (és az elkeskenyedő vége az ujjhegyek felé mutat), az hosszabbnak és kecsesebbnek mutatja a kézfejed, míg, ha rövid ujjaid és kis kezed van, a téglalap alakú kő optikailag tovább szélesíti azt?

Ha már komolyan szóba került az eljegyzés és nem tudsz dönteni – mert igen, neked kell, mert a párod nem gondolatolvasó és nem kizárt, hogy a gyűrű méretével is problémái lesznek -, akkor a kerek, vagyis a legkedveltebbnek számító briliáns csiszolás minden nőnek jól áll.

A lényeg, hogy a gyűrű összhatása harmonikus, viselése pedig kényelmes legyen, és ez bizony független attól, hogy hány karátos kő van benne. Sok esetben egy nagyobb darab helyett több apró gyémánt öleli körbe a menyasszony ujját, ami igazán különleges látványt nyújt.

Szakmai tippünk: Ha megnéztél már számtalan weboldalt és bejártatok jó pár ékszerboltot, de mégsem találtál kedvedre (és ujjadra) való gyűrűt, érdemes elgondolkodni az egyedi tervezésű jegygyűrűn, amit személyre szólóan készítenek el neked, ráadásul azt is eldöntheted, hogy ha aranyból szeretnéd a karikát, akkor milyen színű legyen, de akár választhatsz más fémet, akár titániumot is!

 

Sőt, akár színes gyémántot is választhatsz, de jobb, ha előre tudod, ezek általában drágábbak, mint a klasszikus és közkedvelt fehér (színtelen vagy víztiszta) kövek.

Ha mindezt előre tisztázod, a párod is biztos lehet abban, hogy tökéletes méretű és megjelenésű eljegyzési gyűrűvel fog térdre ereszkedni, amikor megkéri a kezed.

3. Az eljegyzési gyűrű örökké veled marad!

az_eljegyzési_gyuru_orokre_velunk_marad_valasszunk_igazan_minosegi_darabot

Az eljegyzési gyűrű örökre velünk marad, válasszunk igazán minőségi darabot!

Itthon a menyasszonyok többsége nem vásárolja meg a ruháját, inkább kibéreli a nagy napra a rá igazított darabot. Ez többnyire praktikus megfontolás alapján történik, hiszen egy menyasszonyi ruha gyakran elég terebélyes, így nem fér el minden szekrényben, ráadásul a kézfogó napja után már feleslegessé válik, hiszen a fényképalbum bármikor fellapozható.

A divatguruk és stylist-ok egyébként óva intik az arákat az aktuális menyasszonyi ruha trend követésétől, mert senki sem örül annak, ha egy fotóból pontosan megmondható, hogy melyik évtizedben kötött házasságot, így érdemes mindenképpen egy igazán kortalan darabot választani.

Az eljegyzési gyűrű (a ruhával szemben) idő- és értékálló, ráadásul szinte elnyűhetetlen és mindig divatos, hiszen egy olyan ékszert viselsz, ami a szerelmet jelképezi a számodra.

A gyémánt pedig – ahogy az egyik kedvenc James Bond filmünk címe is sugallja – az örökkévalóságnak szól, így akár egy új ékszerbe foglalva is csodás marad, ha esetleg 50 év házasság alatt elkopna a karika.

Szakmai tippünk: Mivel a nemesfémek (főleg a magas karátszámú arany) kopnak, éjszakára és a házi munkák végzésekor, valamint fürdéskor (otthon és uszodában is) mindig vedd le magadról. Ezzel nemcsak a szépségét hosszabbítod meg a jegygyűrűdnek, de attól is megvéded, hogy eldeformálódjon a karika, vagy megsérüljön a foglalat, netán a kő. 

4. A legszebb ékszer az igazi gyémánt!

az_eljegyzési_gyuruk_legszebbike_amikor_gyemant_kerul_befoglalasra

Az eljegyzési gyűrűk legszebbike, amikor gyémánt kerül befoglalásra!

Sok menyasszony választ magának látványos esküvői ékszerkollekciókat, de hiába a legszebb csiszolás, ha csak üvegkövek csillognak a napsugarak, vagy épp a gyertyák fényében.

Ráadásul a sok bizsu között elvész a valódi érték, az eljegyzési gyűrűd. Ilyenkor valóban igaz a kevesebb néha több elve, hiszen az esküvő lényege nem a talmi csillogás, hanem te és a gyűrűsujjadra húzott ékszer, mely mellé a karikagyűrű kerül.

Villogj hát azzal, ami valódi!

 

5. Csak a tiéd, senki másnak nincs ilyen ékköve

az_ha_gyemantgyurut_valasztasz_akkor_minden_baratnoa_csodajara_fog_jarni

Ha gyémántgyűrűt választasz, akkor minden barátnőd a csodájára fog járni!

A nagyobb gyémántházak és gyémánt ékszerekkel foglalkozó kereskedőházak, mint amilyen például a Forevermark, a gyémántszakértők által kiválasztott köveket – egy speciális lézer segítségével – sorozatszámmal jelölik meg, így biztosítva azt, hogy minden egyes ékkő egyedi legyen.

Ha az eljegyzési gyűrűdben ilyen gyémánt ragyog, biztos lehetsz benne, hogy a világon egyedül te viselsz ilyen ékszert, minden más darab csak hasonló hozzá!

Szakmai tippünk: Ha rendszeresen (ahogy az ékszerkereskedő javasolja) szakértőnél tisztíttatod a gyűrűdet, a belefoglalt gyémánt sokáig hibátlanul fog ragyogni. Otthon inkább ne kezd sikálni. Még szódabikarbónával sem, hiába írja azt némelyik magazin, hogy mindenre IS jó. 

 

A rendszeres karbantartás során időben felfedezhető az is, ha esetleg javítani kell például a foglalatot, mert esetleg meglazult.

Hidd el, megéri az a kis kellemetlenség, hogy időnként be kell adnod a gyűrűdet egy kis időre, mert, ha kipottyan a kő és nem találod, az sokkal fájóbb lesz.

Még akkor is, ha van rá biztosítás, mert az új darab már sosem lesz ugyanolyan, mint a régi.

(X)