Habosbabos Esküvői Magazin > Esküvőtippek  > Tyúkverő, kásapénz, és más régi esküvői szokások

Tyúkverő, kásapénz, és más régi esküvői szokások

A régi magyar esküvői szokások és hagyományok közül sokat még ma is gyakorlunk, bár a korábbi elnevezésüket már nem minden esetben használjuk. Összegyűjtöttük nektek őket, ám könnyen előfordulhat, hogy ezek az ország különböző részein eltérnek egymástól, ezért ne lepődjetek meg azon, ha egyes szokások kevésbé ismerősek számotokra.

Kategóriafüggetlen banner

Az esküvő vagy más néven hitlés elnevezés arra utalt, hogy a házasulandók esküt tettek egymásnak. A régi szokások szerint ügyelni kellett arra, hogy egy szombati esküvő szerencsétlenséget hoz a párra, a szerdai esküvő boldogságot, a keddi a gazdagság titka, az egészséget pedig a hétfői házasságkötés ígérte.

A szertartás előtt a vőfély kikérte a menyasszonyt a szülői háztól, de a két család vendégei külön-külön mentek a templomhoz, és a szertartást követően is mind a két násznép a saját lakodalmas házába ment vissza, ahol ünnepi falatok vártak rájuk. A lakodalmas házba visszatérve a vőfély a menyasszony nevében – vers formájában – búcsút vett az ara családjától, és megköszönte a gondoskodást. Ezt nevezték a menyasszonyi búcsúztatásának.

A vőlegény azért nem láthatta meg a menyasszonyt az esküvő előtt a menyasszonyi ruhában – csak az oltár előtt – mert a fehér szín a tisztaságot, a szűziességet, az életet és a fényt jelentette. Egyes térségekben úgy tartották, ha gyöngysort visel a menyasszony az esküvőn, az azt jelenti, hogy nem fog könnyet ejteni a férje miatt, míg más tájegységeken azért tiltották ennek az ékszernek a viselését, mert attól féltek, hogy a menyasszony házassága túl sok sírásból áll majd. Az oltár felé az utat virággal szórták fel, hogy elkerüljék a házasság alatt fellépő rögöket.

Tudjátok, kik voltak a hívatlanok?

Mint ahogyan a nevük is mutatja, a hívatlanok azok a falubeli lakosok voltak, akiket nem hívtak meg ugyan az esküvőre, de elmentek a templom elé megnézni az ifjú párt. A lakodalmas háznál előre készültek süteménnyel és borral erre az alkalomra, vagyis a hívatlanokat és a papot is megvendégelték kaláccsal, kuglóffal, és olykor rozmaringos almával is. Ezt a hagyományt, amelyet régen paptáncnak hívtak, sok településen még ma is tartják. A rozmaring egyébként a pár egymás iránti hűségét jelképezi, és a hagyomány szerint nem csak a menyasszonynak a koszorújába fonták, de a vőlegény kabátjának a hajtókájába is tűztek belőle.

A menyasszony hozománya

A menyasszony hozományát ünnepélyes keretek között kapta meg a férj. A kezelés joga őt illette, de az ingatlanok és az ingóságok a feleség tulajdonában maradtak. Válás vagy a nő halála esetén előfordult, hogy a nő családja és a férj pereskedtek a hozományért. A hozomány alatt azokat a dolgokat értették, amiket a menyasszony a házasságba vitt. Ilyen volt minden ingóság (kelengye, ágynemű, stb.) és minden ingatlan. A kiházasításkor adták át a stafírungot is, melyet a menyasszony nőrokonai már gyermekkora óta gyűjtögettek. Az ágyszékről a vőlegénynek kellett gondoskodnia, ha pedig kényszerházasságról volt szó, akkor ez a feladat a vőlegény apjára hárult.

Lakodalmas kalács

A falvakban általában sátras lagzit tartottak, melyhez a lakodalmas sátrat egy hatalmas ponyvából és gerendákból készítettek. Természetesen a házat is feldíszítették, és kaput is készítettek zöld ágakból, melyek a termékenységet szimbolizálták. A hatalmas lakodalmi kalácsba szintén ilyen ágakat szúrtak, gyakran virágokat, gyümölcsöket, és mézeskalácsot is. Ebből a kalácsból csomagoltak minden vendégnek, és a hívatlanoknak is, illetve azoknak a családtagoknak, akik nem tudtak részt venni az esküvőn. Mivel a kalács elkészítése igen drága volt, ezt a násznagy (keresztszülő) vállalta a legtöbb esetben magára.

Gondoltátok volna?

A következőket ajánlatos volt elkerülni az esküvő napján: nyitott sírt, szerzetest vagy apácát látni, az esküvőt a pár bármely tagjának születésnapján tartani, a jegygyűrűt elejteni, otthon felejteni, elhagyni.

Kásapénz gyűjtése

A lakodalom tejbekása evésével zárult, közben járták el a kásatáncot/szakácsasszonyok táncát. Ma már nagyon ritka az a település, ahol kásapénzt gyűjtenek, pedig nagyon mulatságos része volt lakodalomnak. A vendéglátó gazdasszony számára úgy gyűjtötték össze a vendégek a kásapénzt, hogy a gazdasszony bepólyált kézzel jajveszékelve járt körbe a vendégek között, és eközben a vőfély elpanaszolta, hogy a gazdasszony a főzés közben megégette a kezét, és a gyógyításhoz pénzre van szüksége.

Menyasszony-, és menyecsketánc

A lakodalom estéjének egyik legfontosabb része a menyasszonytánc volt. A menyasszony ekkor táncolt a vendégekkel utoljára lányként. A tánc közeledtét a násznagy vagy a vőfély jelezte, és ők is kezdték meg a táncot, majd a lakodalmi tisztségek hierarchiája szerint jöhetett a többi vendég. A menyasszonytánc, ahogyan napjainkban, úgy régen sem volt ingyen. A násznagy vagy a vőfély egy kondért tartott a kezében, abban gyűjtötték a tánc közben a menyasszonypénzt – innen származik a rostatánc kifejezés. Egyes tájakon gyertyás táncot táncoltak (ma gyertyafény keringőnek nevezzük), máshol inkább a párnás tánc volt a jellemző. A párnás tánc alatt az egyik vendég a feje fölé egy párnát tartott, majd ledobta a szerelme elé, és azon csókolta meg, térdre ereszkedve.

A menyecsketáncot, más néven újasszonytáncot, már az újasszony és az újember táncolta el. A feleség piros-fehér babos ruhába öltözött át, vagy magyar népviseletbe, azonban éjfél előtt tilos levennie a fátylát, mert az nem jelentett jót. Érdekesség, hogy a lakodalom estéjén tilos volt cipőt cserélni, mert a babona szerint így egyszer a férj cseréjére is sor kerülhet majd. A vacsora alatt pedig a menyasszony ölébe egy kisfiút ültettek, azért, hogy a feleség fiúgyermeket is szüljön, ezáltal biztosítva a család nevének továbbvitelét.

Előfordult, hogy néhány vendég kiparodizálta a menyasszonyt és a vőlegényt, és jelmezekbe öltöztek be. Ezt hívták maskarás vagy bolond menyasszonynak.

Kontyolás

A menyasszony hajából kontyot fésültek, és ezt követően rátették a főkötőt vagy fejkendőt, ami az asszonyokat illette meg. Erre használták a „bekötötték a fejét” kifejezést. A kontyolásban – vagyis a konty fésülésében – a nyoszolyóasszonyon kívül más idős nőrokonok is részt vettek, mert a hagyomány része volt az is, hogy a menyasszony eljátszotta, hogy tiltakozik az asszonnyá válás ellen.

Menyasszonyfektetés vagy elhálás

A menyasszonyfektetésnek régen jogi jelentősége volt. A menyasszonyt és a vőlegényt egy elzárható helyiségbe (pl. padlásra) fektették, hogy megtörténhessen az elhálás. A véres lepedőt – amely a menyasszony szüzességét jelentette – egyes helyeket közszemlére tették, ennek hiányában a vőlegény családjának joga volt elégtételt követelni. A menyasszonyfektetés előtt különféle termékenységrítusok is szerepet kaptak, így például a bő gyermekáldásért egy gyermeket tettek a nászágyra, akinek oda-vissza kellett hemperegnie rajta. Az elhálás a vendégeket is nagyon érdekelte, ezért jót mulattak azon, hogy tárgyakat rejtettek el az ifjú pár ágyában.

Tyúkverő

A tyúkverőre a lakodalom másnapjának hajnalán került sor. A vendégek egy része hazatérés közben hatalmas lármával próbálta meg felébreszteni azokat a vendégeket, akik korábban feküdtek le aludni, és megpróbálták őket visszacsalogatni a lakodalomba. Az is előfordult, hogy jelmezbe bújtak, és így tizedelték meg a spejz tartalmát.

Asszonyavatás és székfoglalás

Az asszonyavatás során az újasszony ünneplő ruhába öltözött, és elment a templomba, ahol immár arra a helyre ülhetett, ami az új családjának státusza alapján megillette őt. Ez volt a székfoglalás.

Nagyon érdekes, hogy egyes szokásoknak más és más volt a neve tájanként, és különféleképpen viszonyultak a babonákhoz is. Mára már sok régi szokás feledőbe merült, ám sok új hagyományt építettünk be helyettük, melyek sokszor megmosolyogtatják a párokat. Hiába, az idő telik-múlik, de egyes szertartásokhoz még évtizedek múlva is ragaszkodunk.

Forrás: Magyar Néprajzi Lexikon, Fotó: fortepan.hu