Habosbabos Esküvői Magazin > Eszközök  > Nektek való a sátras esküvő? Segítünk dönteni!

Nektek való a sátras esküvő? Segítünk dönteni!

Reneszánszukat élik a sátras esküvők, ami nem csoda, hiszen egy-egy sátor dekorálására gyakran több lehetőség van, mint egy meghatározott méretű és kialakítású terem esetében. Elbűvölő megoldásokkal lehet találkozni a különféle közösségi oldalakon, ezért arra gondoltunk, készítünk nektek egy listát, hogy el tudjátok dönteni, ilyen esküvőre vágytok-e!

Eszközbérlés banner

Mielőtt kiválasztjátok az esküvő/lakodalom helyszínét, több szempontot is mérlegelnetek kell, így például azt is, hogy templomban/házasságkötő teremben mondjátok-e ki a boldogító igent. Egy sátras esküvő esetében előfordulhat, hogy a sátor alatt tartjátok a szertartást és a lakodalmat is. Sok étteremnél eleve adott a lehetőség, hogy eldöntsétek, fedett térben, vagy külső sátorban szeretnék ünnepelni, sőt, akár a saját kertetekben is tarthatjátok a lagzit.

Sok pár már előre kiszemeli magának a helyet, csak nem tudja elképzelni, hogy ott hogyan lehetne sátrat állítani úgy, hogy kulturált körülmények között fogadhassa a vendégeket, és a tér is megfelelően nagy és tágas legyen ahhoz, hogy táncolni és enni is kényelmesen lehessen.

Sajnos nagymértékben az időjárástól is függ, hogy hogyan érzitek majd magatokat egy sátras esküvőn, bár meg kell vallani, hogy ezek a mai rendezvénysátrak közel sem olyan kényelmetlen, sötét lebernyegek, mint a régi katonasátrak. Ha tehát attól féltetek, hogy egy régimódi, khaki színű förmedvényből kell álomszép helyszínt varázsolni, örömmel újságoljuk, hogy kis túlzással ma már a szivárvány minden színében meg tudjátok valósítani a sátras lagzit.

Néhány szempontot azonban mindenképpen mérlegelnetek kell, mielőtt végleg a sátras verzió mellett teszitek le a voksotokat.

A vendégek létszáma

Nem mindegy, hogy 40, 80 vagy 200 főt szeretnétek vendégül látni a lagzin, és persze az is nagyon fontos, hogy hogyan ültetitek őket. Vegyétek számításba azt is, hogy helyet kell szorítani a svédasztalnak, a pincéreknek, a tánctérnek, a zenészeknek vagy dj-nek, és szükség van ún. technikai területre is. Nem centizhetitek ki a helyet, és nem várhatjátok el a vendégektől, hogy lapjával közlekedjenek a székek között. Természetesen az asztaloknak, és a székeknek is helyet kell szorítani, és az sem hátrány, ha van olyan hely, ahova a vendégek letehetik a táskáikat, a nászajándékokat, és az ajándék virágokat, tortákat, süteményeket is.

Az időjárás

Talán mondanunk sem kell, hogy a sátorban télen nagyon hideg van, nyáron pedig nagyon meleg, tehát gondoskodnotok kell a megfelelő fűtésről, és szellőzésről. Ennek megfelelően nyár végén, vagy tavasszal a legideálisabb sátorban tartani a lagzit, de persze ha biztosítjátok a szükséges feltételeket, minden évszakban megoldható. Vegyétek figyelembe, hogy eső esetén nem fogjátok tudni használni a sátor körüli kertrészeket, mert senki sem szeret szép ruhában és magassarkú cipőben csúszkálni a sárban.

Ha már áll a sátor, amelynek oldala és teteje is van (oldal is szükséges rossz idő, vagy hirtelen eső esetére), valamilyen padlóra is szükség lesz, hiszen ha próbáltatok már fűben magassarkúban járni, akkor tudhatjátok, hogy a cipő sarka minden második percben bele fog süllyedni a földbe, úgy pedig se menni, se táncolni nem lehet. Mint ahogyan fűtésre vagy hűtésre is gondolni kell, úgy a világítás kérdése sem elhanyagolható szempont. Nyáron ugyan sokáig van világos, de szürkületkor és sötétben is ugyanúgy folytatódik a lagzi, vagyis nagyjából annyi fényt kell biztosítani, amekkora egy teremben lenne, ahol a világítást könnyűszerrel variálhatjátok egyszerű égőkkel.

A szolgáltatók helyigénye

Jártatok már olyan esküvőn, ahol semmi nem klappolt? Mindenkinek van 1-2 szörnyű esküvő-élménye, ahol nem stimmelt a kiszolgálás, a zene, vagy éppen a tánchoz nem volt elég a hely. Gondoljatok bele, hogy egy zenekarnak és egy dj-nek is szüksége van megfelelő méretű helyre ahhoz, hogy kényelmesen dolgozhasson egész este. A dj-nek áramra, és fényre biztosan szüksége lesz a munkához, de valahol el is kell rejtenie a fölösleges kábeleket, hogy ne legyenek útban. A zenészeknek szintén nagy a helyigénye, ha pedig csak 2 fős zenekart bíztatok meg, nekik is kell majd áram a hangosításhoz, és némi hely, ahol a felszerelést tárolhatják.

A catering miatt elég széles folyosó kell az asztalok és a székek között, mert csak így lehet hatékony és gyors munkát elvárni tőlük, illetve a tálakat, evőeszközöket, kenyeres kosarakat, stb. is tárolniuk kell valahol. A táncnál senki nem szeret kompromisszumokat kötni, és valószínűleg ti sem várjátok el senkitől, hogy turnusokban kényszerüljön táncolni a helyhiány miatt.

Fontos!

Ne várjatok el minőségi szolgáltatást egyetlen szolgáltatótól sem, ha nem ügyeltek arra esküvőszervezés és a helyszín keresgélése közben kellőképpen, hogy megfelelő körülmények között dolgozhassanak a nagy napon.

Költségek

Sokan abban reménykednek, hogy egy sátras esküvő jóval kevesebb költséggel jár, mintha egy termet vagy éttermet bérelne a nagy napra. Sajnos egy sátras esküvőnél gondolni kell olyan fontos szempontokra is, mint az áram és vízvételi lehetőség (kivéve persze, ha egy étteremhez tartozik a sátras kerthelyiség). Szükség lehet mobil mellékhelyiségekre, öltözőkre, illetve asztalokra és székekre is, amellett, hogy sátrat béreltek, melyhez elengedhetetlen a korábban már említett padlózat és világítás is.

Mérlegeljétek, hogy ha mindent béreltek, akár félmilliós költséggel is számolni kell, és akkor még nem számoltátok hozzá a dekoráció költségét. Egy profi dekoratőr virágfallal, fényfüggönnyel, meseszép asztal,- és virágdíszekkel csodát tud művelni egy elsőre komornak tűnő sátorból, főleg, ha szabad kezet adtok neki.

A legfontosabb minden esetben az, hogy előzetes árajánlatot kérjetek minden egyes szolgáltatótól, és készítsetek egy körülbelüli költségvetést, amihez tartani szeretnétek magatokat. Egy sátras esküvő esetén a bérlésben, és minden szükséges felszerelés beszerzésében nagy segítségetekre lehet egy kiváló esküvőszervező, aki kézben tartja a dolgokat, és persze remek tanácsokat kaphattok a vőfélytől és a ceremóniamestertől is. Mivel ők már rengeteg esküvőn vettek részt, ezért pontosan tudják, hogy milyen praktikus szempontokra kell mindenképpen odafigyelni egy sátras lagzinál.

Álmodjátok meg a legszebb esküvői dekorációt, számtalan csokor virággal, és romantikus fénnyel, és meglátjátok, boldogok lesztek, hogy a sátras lagzi mellett döntöttetek végül!