Habosbabos Esküvői Magazin > Sztáresküvő  > Hilary Swank esküvője káprázatos képekben!-VIDEO
Hilary Swank esküvője

Hilary Swank esküvője káprázatos képekben!-VIDEO

Úgy tűnik, az Egyesült Államokban idén majdnem minden menyasszony legalább két ruhát visel az esküvőjén, mi pedig nem győzzük megcsodálni a gyönyörűséges tervezői darabokat. Hilary Swank esküvője több szempontból is tartogatott meglepetéseket, többek között azért is, mert az egész titokban zajlott.

Kategóriafüggetlen banner

Az Oscar-díjas színésznő szintén két menyasszonyi ruhát választott a nagy napra, az esküvői fotók szerint pedig mindkét darab fantasztikusan állt rajta. Az erdei helyszín, és a lakodalom dekorációja egyaránt bensőséges, meleg hangulatot árasztott, ami a párt a lánykérésre emlékeztette, ugyanis Philip egy kirándulás alkalmával kérte meg Hilary kezét. Mutatjuk az esküvő részleteit.

Hilary Swank esküvője

Hilary Swank és Philip Schneider szerelmi története 2016-ban kezdődött. Hilary alig nyolc héttel a lánykérés után szakított vőlegényével, Ruben Torres teniszedzővel, pár hónappal később azonban már Philip oldalán látták a színésznőt. A boldog pár most kimondta a boldogító igent is, teljesen titokban, egy meghitt ceremónia keretében. Az esküvőt Kaliforniában tartották, a színésznő a Vogue-nak ezekkel a szavakkal írta le a nagy napot:

Egyszerűen nincsenek rá szavak. Tele voltam hálával és köszönettel azért, hogy álmaim férfijához mehetek hozzá, és amiatt is, hogy ott volt az a sok ember, akiket szeretünk, egy ilyen meseszép helyen. Tényleg egy álmom vált valóra.

Hilary Swanknek nagyon fontos volt, hogy édesapja kísérje az oltár elé, mert nagyon közel állnak egymáshoz. Hilary Swank esküvője miatt még a színészi karrierjét is félbehagyta, amikor az édesapja tüdőtranszplantáción esett át. A színésznő ott volt mellette a műtét, és a gyógyulása során, most pedig büszkén sétált belé karolva a vőlegénye felé.

Kristinus

Hilary Swank esküvő

Hilary Swank polgári szertartás

Hilary Swank esküvőjének helyszíne

Hilary Swank lakodalom

Hilary Swank menyasszonyi ruhája

A színésznő a nagy napra egy Dior, valamint egy Elie Saab ruhát választott, mindkettő tökéletesen passzolt a személyiségéhez, és csodás alakjához.

Az első ruhát, amelyet a szertartáson viselt, gyöngyök díszítették, akárcsak a menyasszony haját, a második ruha pedig egy laza, könnyed, rövid darab volt, amiben kényelmesen táncolhatott a színésznő a vőlegényével.

Azért persze érdemes megemlíteni a menyasszony cipőjét is, ami amellett, hogy elképesztően elegáns volt, tökéletes összhangban állt a ruha csillogásával. A táncos cipellő pedig…hát tündéri!

Hilary Swank menyasszonyi ruhája

Hilary Swank menyasszonyi cipője

Hilary Swank gyűrűje

Hilary Swank menyasszonyi ruhája

Hilary Swank esküvője

A pár esküvői fotóit elnézve az esküvő és a lakodalom is igazán emlékezetes volt, reméljük, hogy a 44 éves színésznő ezúttal valóban a Nagy Ő-nek mondta ki a boldogító igent. Csodásak mutatnak egymás mellett, nem igaz?

Fotók: www.vogue.com

Témába vág

18 éve volt Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas esküvője! Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas esküvője 18 évvel ezelőtt a New York-i Pláza Hotelben volt. A fényűző sztáresküvőn 350 vendég, köztük „A-listás” sztárvendégek is részt vettek, a torta 10 emeletes volt, a mézesheteket pedig Aspenben töltötte a...
Ilyen volt Gönczi Gábor esküvője – pillants be a kulisszák mögé! Gönczi Gábor és Szlama Ildikó már négy éve alkotnak egy párt, október közepén pedig hivatalosan is összekötötték az életüket egy hetedhét országra szóló lakodalom keretén belül. Az esküvő valóban elképesztő volt, a pár egészen biztosan élete végéig v...
Végre! Megérkeztek Gwyneth Paltrow esküvői fotói! Nem csalás, nem ámítás, végre tényleg megérkeztek Gwyneth Paltrow esküvői fotói. Az esküvő óta tűkön ülünk, mert  - valljuk be - mit sem ér egy igazi amerikai sztáresküvő, ha nem láthatjuk a menyasszony ruháját, és az esküvő helyszínét. Gwyneth pedig...
Titokban zajlott Nacsa Olivér esküvője! – Íme a legszebb FOTÓK! Nem tudjuk, ti hogy vagytok vele, mi egyenesen imádjuk a legnagyobb titokban kötött házasságok történetét. Magyar és külföldi ismert emberek is gyakran döntenek úgy, hogy a nyilvánosság kizárásával kelnek egybe, és ha jól belegondoltok, van ebben val...
Imádni fogod! – Ilyen volt Jessica Biel menyasszonyi ruhája Hihetetlen, de Jessica Biel és Justin Timberlake már 6 éve házasok! A pár 5 év együttjárás után házasodott össze egymással, egy csillogó, világraszóló itáliai lagzin, amelynek részleteiért még mai is odavagyunk, elvégre a 200 meghívott vendég egy hét...
John Legend esküvője 5 év elteltével is csodálatos! Lemernénk fogadni, hogy nem ismeretlen számotokra John Legend neve, hiszen zenéire több tízezer menyasszony vonul az oltár elé szerte a világon. A híres modell, Chrissy Teigen és az amerikai énekes John Legend esküvője pontosan öt évvel ezelőtt törté...
Nézd meg, milyen volt Steiner Kristóf esküvője Tel-Avivban! Steiner Kristóf és párja, Nimrod Dagan a napokban mondta ki a boldogító igent Tel-Avivban. Kristóf Nimroddal - aki sikeres színész - együtt él jelenleg is Izraelben. Az esküvő a fotók tanúsága szerint pontosan olyan meghitt és boldog esemény volt, mi...
Kulcsár Edina esküvője titokban zajlott, de kalandosan! Sokan találgatták az elmúlt hetekben és hónapokban, hogy Kulcsár Edina esküvője vajon a kisfiuk, Medox születése előtt vagy után várható-e. Edina és Csuti végül a baba megszületése előtt, egy hirtelen ötlettől vezérelve kelt egybe, 16 vendég társaság...
Pierce Brosnan esküvője: ma 17 éve házas James Bond 2001. augusztus negyedikére virradóra szép napra ébredt Pierce Brosnan és Keely Shaye Smith, ugyanis napra pontosan 17 évvel ezelőtt tartották az esküvőjüket. A szertartás igazán különleges és fényűző volt, és a pár ragaszkodott hozzá, hogy a romanti...
Lesd meg Ashley Greene álomszép menyasszonyi ruháit! Hatalmas menyasszonyi ruha bomba robbant a napokban, hiszen férjhez ment Ashley Greene színésznő, a Twilight filmekből ismert bájos Alice Cullen, aki esküvőjén mindjárt két menyasszonyi ruhában tündökölt. A színésznő nem tudott választani a két ruha ...
Agymenők esküvő – Imádni fogod Penny menyasszonyi ruháját! Agymenők esküvő: Kaley Cuoco, vagyis az Agymenők üdvöskéje, Penny férjhez ment barátjához, Karl Cookhoz. Az esküvőre San Diegóban került sor, és ahogyan azt a színésznőtől várni lehetett, az esküvő a legkevésbé sem volt unalmas, jó pár rendhagyó rész...
19 év telt el David és Victoria Beckham álomesküvője óta! Victoria és David Beckham a világ egyik legismertebb házaspárja, nívós esküvőjük akkora szenzáció volt a ’90-es évek végén, hogy még a napjainkban kötött, fényűző szertartások között is vígan megállja a helyét. David és Victoria Beckham álomesküvője ...
Kat Von D tetoválóművész a “pokoli” esküvője! Kat Von D egy szolidnak legkevésbé sem mondható esküvőn mondta ki a boldogító igent szerelmének, Leafar Seyer mexikói művész-zenésznek. A sátánista dizájn olyan elképesztő hatással volt a meghívott vendégekre, hogy azonnal posztolni kezdtek Instagram...
Közeleg Kit Harington és Rose Leslie TRÓNOK HARCA esküvője! Az elmúlt időszakban hangos volt a világ a milliónyi összetört női szívtől, hisz nemcsak Harry herceg és Huhg Grant, de a Trónok Harca szexi Havas John-ja is úgy tűnik, végleg elkel. És nem is akárki a jövendőbelije! Egy igazi hollywoodi tündérmese v...
Hallottátok? Végre megnősül Hugh Grant! Megannyi Bridget Jones, Sztárom a párom és Igazából szerelem maraton után megkaptuk a választ a nagy kérdésre: vajon kinek a kezére húz majd gyűrűt Hugh Grant? A menyasszony nem más, mint a 39 éves Anna Eberstein, akivel 6 éve él együtt a színész. ...
Ilyen volt Harry és Meghan esküvője! Ha van olyan esküvő, aminek minden pillanata a tévéképernyők elé szögezte a tekinteteket, akkor Harry és Meghan esküvője az volt. Imádtuk az ifjú pár mosolyát figyelni, gyönyörű volt a szertartás, és a vendégek ruhái is izgalmas kérdéseket feszegette...
Harmadszor is kimondta az igent RICHARD GERE! A napokban újra megházasodott Richard Gere, felesége pedig nem más, mint a neves aktivista és üzletasszony, Alejandra Silva. A pár a köztük lévő 33 év korkülönbség ellenére nagyon boldog. Áprilisban egy polgári szertartás keretében, majd május elején...
15 érdekesség Katalin és Vilmos esküvőjéről Harry herceg és Meghan Markle esküvőjére 2018. május 19-én kerül sor a Windsor-i Kastély Szent György Kápolnájában, Harry bátyja, Vilmos és felesége, Katalin pedig ma ünnepli hetedik házassági évfordulóját. Ez alkalomból összegyűjtöttünk nektek 15 ér...
Gwyneth Paltrow 400 fős hollywoodi esküvője Hatalmas partit adott a hétvégén Gwyneth Paltrow és tévés producer párja, Brad Falchuk, ahol ott volt Hollywood színe-java. Az eredetileg eljegyzési bulinak meghirdetett eseményről úgy tartják, hogy egyben esküvő is volt. A tény, hogy 400 vendég kapo...
Gianni és Debreczeni Zita esküvője Gianni és Debreczeni Zita esküvője óta egy év telt el. A legnagyobb boldogságban, titokban házasodott össze a Dolomitok tövében, a Val Gardena síparadicsomban. Zita menyasszonyi ruhájáról és kiegészítőiről csak a szertartást követően tudhattunk meg t...