Habosbabos Esküvői Magazin > Sztorik  > A 10 legkínosabb igaz esküvői sztori!
10 kínos esküvői sztori

A 10 legkínosabb igaz esküvői sztori!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú és egy lány, akik nagyon szerették egymást, és úgy döntöttek, egy csodás napon a barátok és rokonok előtt örök hűséget fogadnak egymásnak. Minden rendben ment, egészen addig, amíg… Na, innentől lesz érdekes az esküvői sztori!

Vannak olyan kritikus pontok egy esküvőn, amikről tudjuk jól, hogy el tudnak romlani, és – Murphy törvényéből kiindulva – el is romlanak, ezért fel tudunk készülni a probléma elhárítására. Azonban vannak olyan tényezők, melyeket nem feltétlenül veszünk figyelembe. A stressz, izgatottság, figyelmetlenség és izgulás veszélyes kombó, csúnya dolgokat tud produkálni! Nem is beszélve az olyan váratlan helyzetekről, amelyekre tényleg esélytelen felkészülni, mégis néha megtörténnek.

 

Kristinus
Hirdetés

 

Ha ti is attól rettegtek, hogy valami technikai malőr következtében a tiétek lesz az évszázad legrémesebb esküvője, megnyugtatunk titeket, ezt a „megtisztelő” címet az itt következő esküvők már elnyerték! Összegyűjtöttük a top 10 legkatasztrofálisabb esküvői jelenetet, amit mondhatnánk, hogy hollywoodi rendezők álmodtak meg – de nem! A legfanyarabb humora természetesen az életnek van, ezek a valós történetek pont erről tesznek tanúbizonyságot! Zsebkendőket előkészíteni, induljon a sírva röhögés!

Kategóriafüggetlen banner

 

A 10 legkínosabb esküvői sztori

 

No.1 esküvői sztori

A híd, mely gyenge lábakon állt!

Ki ne merült volna már el a legszebb tóparti esküvői képek bugyraiban, miközben titkon arra vágyott, hogy az ő esküvője is ilyen magazinba illő lesz? Szinte mindenki!

Hasonlóképp gondolkodott az a pár is, akik a tóparti szertartást megspékelték egy tóparti fotózással is. Ártatlan ötletnek tűnt… A vőfélyek, a koszorúslányok és a jegyespár besétált a hídra, elkészültek a szívmelengető fotók, majd a fotósnak újabb ötlete támadt. Miért ne ugrana mindenki a levegőbe egyszerre, miközben kattog a vaku? Az annyira menő!

Mivel a jegyespár egyetértett, mind a 14-en felugrottak a levegőbe, nyakukba kapták a lábukat, szélesen mosolyogtak, majd a hídra visszazuttyanva hangos reccsenést hallottak… Volt híd, nincs híd! Vagány képeket akartak, vagány képeket kaptak. Az egész csapat a vízben, a leszakadt híd romjai között? Ennél spontánabb már nem is lehetne!

Tanulság! Tényleg ötletesebbnél ötletesebb képeket láthatunk a közösségi média felületein, de érdemes végiggondolni, milyen rizikófaktorral járna a rekonstrukciójuk! Csak óvatosan az ugrabugrával!

Esküvői sztori

No.2 esküvői sztori

A babonás nagymama

A polgári szertartás egyik legrégibb hagyománya, amikor a két különálló gyertyából egyszer csak egy közös gyertya lángja lobban fel, szimbolizálva ezzel közös életük kezdetét.

Így tervezte az az ifjú pár is, aki egy romantikus szabadtéri szertartás közepette mondta ki a boldogító igent. Minden tökéletes volt, egészen addig a percig, amíg a gyertyaceremóniához nem értek. Egy valamit ugyanis nem vettek figyelembe. A kellemesen lengedező szellő lehetetlenné tette, hogy meggyújtsák közös gyertyájukat…

Teltek múltak a percek, az első sikertelen próbálkozásokat követő halk kuncogások lassan átalakultak egyre hangosabb susmusolássá, mígnem az első sorban ülő nagymama hangos sipítozással koronázta meg eme kellemetlen perceket. Volt itt minden, amit egy babonás nagymamától el lehet várni! „Nem lesz közös életük… valami rossz fogja őket érni… nincsenek egymásnak teremtve… nem is szeretik egymást igazán…” A gyertya nem gyulladt be, de így is elég égő volt a helyzet!

Tanulság! Nem véletlen, hogy manapság már rengeteg alternatívából válogathattok a gyertyaceremónia helyett, így kiküszöbölhetitek az időjárási körülményeket, és a babonás vendégek jajveszékelését is!  Ide kattintva további ötleteket meríthettek!

Egyedi ceremónia

No.3 esküvői sztori

Gyenge gyomrú vőlegény

Mindenki máshogy dolgozza fel a stresszt, és mindenki a saját jól bevált praktikájával akarja nyugtatni a jegyespárt.

„Igyál egy rövidet, attól megnyugszol!” – hangzott a segítő szándék a rokonok szájából, amikor a vőlegény láthatóan nagyon izgult az öltöztetés alatt. Majd az izgalom nem akart csitulni, ezért gondolták – ismétlés a tudás anyja – mi baj lehet, ha lecsúszik még egy feles…

Elérkezett hát a pillanat, a vőlegényt az oltár elé támogatták, de az igenen kívül más is kikívánkozott belőle. A menyasszony ki tudott térni, a pap azonban szerencsétlenebbül járt, őt minden beterített…

Tanulság! Nem árt, ha megbízható barátok, rokonok támogatják a vőlegényt a készülődés ideje alatt, és a pálinka helyett inkább alternatív módszerekkel próbálják oldani a stresszt!

Vőlegény

No.4 esküvői sztori

Bábeli névzavar

Ennél az esküvőnél bár elért józanul a menyasszony és a vőlegény is a pap elé, valami gikszer mégis becsúszott! A menyasszony neve rendben volt, a vőlegényt azonban folyamatosan Zoltánnak szólította a pap, hiába jelezték neki folyamatosan, hogy Gézának hívják…

Az első kínos percek után szerencsére a jegyespár és a násznép is jó humorral rendelkezett, így hatalmas kacagás tört ki a templomban, bár azt hiszem, a menyasszony mégsem így képzelte el álmai esküvőjét!

Tanulság! Fontos, hogy a szertartásvezetőtök a lehető legjobban ismerjen titeket, így talán elkerülhető, hogy rossz nevet mondjon. Bár valljuk be, ez azért elég extrém helyzet, nehéz lenne akárhogy is felkészülni rá!

Polgári ceremónia

No.5 esküvői sztori

Ex – faktor

Nem véletlenül aranyszabály, hogy exeket tanácsos távol tartani az esküvőnktől! Persze vannak kivételek, de azért jobb nem piszkálni az alvó oroszlánt…

Történt ugyanis, hogy egy romantikus tóparti esküvő kellős közepén tartott az ifjú pár, amikor hangos fékcsikorgások közepette megérkezett az ex barátnő. Kipattant az autóból, és sérelmét kifejezve, fehér menyasszonyi ruhában jelent meg.

Természetesen a násznép férfi tagjai azonnal hónuk alá kapták az exet, hogy még véletlenül se tudjon odarohanni a jegyespárhoz – ki tudja mire lett volna képes – de azért a menyasszonynak címzett búcsúmondatát így is mindenki tisztán hallotta: „Nekem volt meg először, milyen érzés másodiknak lenni?”

Tanulság! Tényleg hagyjátok ki a vendéglistáról az exeket, és ha tudjátok, hogy van valaki a múltból, aki képes lenne jelenetet rendezni, nem árt a biztonság. Persze nem kell külön testőröket alkalmazni, de biztosabb, ha valaki figyeli a bejáratot, nehogy hívatlan vendég érkezzen.

Exek az esküvőn

No.6 esküvői sztori

Anyós könnyek

Teljes mértékben elzárkózunk attól a régi vicctől, miszerint: „Akkor jó az anyós, ha porhanyós.” De tény és való, hogy könnyen zátonyra futhat egy anyós-meny viszony, még akár apróságok miatt is.

Egy menyasszony csevegőben olvastuk a következő történetet. Egy ifjú menyasszony ajándékot kapott az anyósától. A szándék jó volt, a végeredmény már annál kevésbé. Az ajándék ugyanis az anyós régi fátyla volt. Kicsit sárga, kicsit ódivatú, de az anyósé!

Mivel a menyasszony nem akarta megbántani az anyósát – de a molyrágta fátylat sem szerette volna – gondolta, ez olyan kis apróság, biztos nem okozhat nagy csalódást az anyósának, ha mégsem veszi fel. Vett ugyanis egy meseszép hófehér fátylat, abban vonult az oltár elé, anélkül, hogy szólt volna az anyósának, aki pedig hangos sírásban tört ki ennek láttán. Se az esküvői fotók, sem az anyós-meny kapcsolat nem sikerült tökéletesen…

Tanulság! Mindenképpen mondjátok meg, ha nem szeretnétek egy ilyen ajándékot elfogadni. Még mindig jobb az esküvő előtt egy kis konfrontáció, mint az esküvő napján!

Örömanya

No.7 esküvői sztori

Kutyabalesetek – mint a sárga hó

Mindenki, aki nagy kutyás, kacérkodik a gondolattal, hogy a négylábúak is részt vegyenek az esküvőn. A gondolat jó, a kivitelezés azonban néha balesetekhez vezet.

A kutya hozza be a gyűrűt, és beleugrik a vízbe? Snassz! A kutya lelopja az ünnepi husit a főasztalról? Tipikus… Történt ugyanis egy esküvő, ahol minden rendben ment, mígnem a fotózáshoz nem értek. Ej, hogy mindig itt kezdődnek a bajok, ugye? Ugyanis az ifjú párnak két kutyája volt, és szerettek volna közös képet velük. Még nyakkendőt is kaptak ezek a cukiságok, hogy még emlékezetesebb legyen a nagy nap. Az egyik kutyus rendesen viselkedett, le is ült a vőlegény lábához, míg a másikat sehogy se tudták a fenekére parancsolni, és ennek meg is volt az oka.

Addig- addig forgolódott a kutyus, mígnem felemelte a lábát, – ekkor már mindenki sejtette mi fog következni – és  lepisilte a menyasszonyt… A fotós fotózta, a videós videózta a jelenetet, ahogy a hófehér menyasszonyi ruhát beterítette az a bizonyos sárga folt…

Tanulság! Ha mindenképpen szeretnétek, hogy a kutyusotok is ott legyen veletek az esküvőn és a fotózáson, érdemes megkérni valakit, hogy sétáltassa meg őket előtte…

Esküvő kutyával

No.8 esküvői sztori

Koszorúslányok szappanoperája

Ha a családban vannak kisgyerekek, mindenkinek az az ötlete támad, hogy ők szórják a rózsákat a templomban a bevonuláson, ők vigyék a fátylat és a gyűrűt. Tündériek, az biztos, de akadhatnak nehézségek!

Az egyik jegyespár rokonságában ugyanis volt két 4-5 év körüli kislány és egy 6 év körüli kisfiú. Meg is kérték a lányokat, hogy szórják a virágszirmokat, a kisfiút pedig, hogy hozza be a gyűrűket. Azonban a színfalak mögött egy igazi kis szerelmi civakodás történt a gyerekek között, hogy kinek a kezét fogja meg a kisfiú, aki – szabadulva a női hisztitől – előre szaladt a templomban, huncut mosollyal az arcán, majd megérkeztek a kislányok zokogva, durcásan… A násznép persze hangos kacagásban tört ki, a virágszirmok azonban a kosárban maradtak.

Tanulság! Ha a családban vannak kisgyerekek, akik bekísérnek a szertartásra, néhány jótanácsot mindenképp fogadjatok meg. Ha valaki kimarad, vagy valaki kevesebb feladatot kap, vagy esetleg nem lesz párja, biztosan sértődés, és pityergés lesz. Vagy mindenki szerepeljen, vagy senki sem!

Koszorúslányok

No.9 esküvői sztori

Elégedetlen menyasszony

Egy esküvőn bármi is történjen, ha a jegyespárnak jó kedve van, mindenki arra fog figyelni, és az apróbb bakikat észre sem veszik. Azonban, ha a menyasszony, vagy a vőlegény bosszús, elég nehéz vissza hozni a hangulatot.

A menyasszonytánc után mindenkiben ott bujkál a kisördög, hogy vajon mennyi pénz gyűlt össze… Azonban cseppet sem elegáns a násznép előtt megszámolni, és kommentálni. Ezt hagyta figyelmen kívül az a menyasszony, akit a menyasszonytánc után a színpad mögé vonult, hogy megszámlálja a lóvét, majd amikor konstatálta, hogy ez még az esküvő költségeit sem fedezi, hangos elégedetlenségét fejezte ki, némi káromkodással megfűszerezve. A baj csak az volt, hogy a zenekar mikrofonja mindent kihangosított, így az egész násznép hallotta a díszes beszédet…

Tanulság! Bármennyire is kíváncsiak vagytok, eszetekbe se jusson a násznép előtt megnézni, hogy mennyi pénz gyűlt össze. Vigyétek fel a szobába, vagy helyezzétek el egy széfben, és majd csak a lagzi végénél surranjatok ki megszámolni…

lakodalmas zene

No.10 esküvői sztori

A majdnem gyilkos torta

Manapság már szinte nincs is olyan esküvő, ahol ne lenne legalább egy vendég, aki valamilyen ételallergiában szenved. Ezt hagyta figyelmen kívül az a pár, akiknek az esküvőjén a vőlegény tanújának mogyoróallergiája volt. A háromemeletes menyasszonyi tortából falatoztak, amikor arra lettek figyelmesek, hogy az egyik tanújuk elkezd köhögni, fulladozni, majd a nyelve felduzzad, és azonnal hívni kellett a mentőket.

A torta ugyan csokis volt, de nem szóltak a cukrászdában, hogy van, aki mogyoróallergiás, így a cukrászok a piskótát olajos magvakkal ízesítették, ami ebben az esetben halálos is lehetett volna. A mentők időben érkeztek, de elég nehéz visszahozni a bulihangulatot mentőszirénázás közben.

Tanulság! Mindenképpen kérdezzétek meg a vendégeiteket, hogy van-e valaki, aki ételallergiában szenved, és ne felejtsétek el erről értesíteni a szolgáltatókat, és a felszolgálókat sem! Érdemes készíteni egy ültetési rendet, ahol megjelölitek, hogy hol ül a speciális étrendű vendégetek, és azt átadni a személyzetnek, hogy véletlenül se feledkezzenek meg róla.

Esküvői torta kiválasztása

Ha azt gondoltátok, hogy ilyen esetek csak a hollywoodi filmekben történhetnek, tévedtetek. Érdemes esküvőszervezés közben belépni menyasszonyi csoportokba, csevegőkbe, hogy olyan történetekkel találkozzatok, amik a való életben is megtörténtek, mert ezekből lehet a legtöbbet tanulni.

Úgyhogy no para, bármi is történjen az esküvőtökön, biztos volt már annál rosszabb is!

Témába vág

Sosem találod ki, mi volt Jamie Oliver évfordulós ajándéka! Ugye elég csak annyi mondanunk nektek, hogy Jamie Oliver, és ti máris pontosan tudjátok, hogy kiről beszélünk? Bár a brit sztárszakács már 1998 óta televíziós műsorokat forgat, még ma is hihetetlenül népszerű rajongói körében. Főzési tudománya mellet...
Esküvői Guinness Rekordok – 11+1 képtelen rekord! A Guinness Rekordok Könyvében szinte mindenféle tevékenységgel, teljesítménnyel és tárggyal találkozhatunk, amely lenyűgöz, vagy éppen megbotránkoztat bennünket. Sebaj, a könyv célja pontosan ez, és ha már itt tartunk, természetesen az esküvői Guinne...
Hihetetlen! Egypetéjű ikrek esküvője egypetéjű ikrekkel! Ha egy film épülne a témára, valószínűleg borzasztóan giccsesnek találnánk az alapötletet, miszerint két egypetéjű ikerpár egy ikertalálkozón egymásra talál, eljegyzik egymást, összeházasodnak és boldogan élnek, míg meg nem halnak. Így azonban, hogy ...
Esküvői filmek – A 19 legnépszerűbb esküvői film egy helyen! Ha az esküvőszervezés közben úgy érzitek, hogy szükségetek lenne egy kis lazításra, nézzetek meg néhány esküvői filmet, igen széles a választék! Mi a következő alkotásokat egymás után végignézve nagyon vidám hangulatba kerültünk, ugyanis a kilencvene...
Eljegyezte párja a gyönyörű Kulcsár Edinát! Egyetlen nap alatt több mint 68 ezren kedvelték Instagramon Kulcsár Edina új fotóját, melyen a Miss World Hungary szépségverseny 2014-es nyertese boldogan hirdeti, hogy párja, Szabó András Csuti megkérte a kezét. Edina kezét a kamera felé tartva muta...
Imádni fogod a sellőruhás lánykérés sztoriját! Dobpergést kérünk az elmúlt hetek legromantikusabb lánykérésének! Reméljük, hogy ti is legalább annyira szívesen olvastok az egyedi, romantikus lánykérések történeteiről, mint mi. Ha szeretitek a sellőket, akkor biztosan irigykedni fogtok kicsit Camm...
A Házasság Hete rendezvénysorozat 2018. február 11. és 18. között tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Házasság Hete rendezvénysorozatot, melynek keretén belül több mint 300 programon vehetünk részt szerte az országban. Angliából indult az a kezdeményezés, melynek célja, hog...
Jelelve vallott szerelmet vőlegényének az esküvőn! Egy romantikus esküvő híre minden házasodni vágyó menyasszonynak megdobogtatja a szívét. Elizabeth és Scott esküvői videója bejárt a világot, nem véletlenül, hiszen jelelve vallott szerelmet vőlegényének az esküvőn! Ezt imádni fogjátok! Scott ...
Boldogító IGEN, 122 méter magasban! Esküvő 122 méter magasban, a tátongó mélység felett? Nem lehetetlen! Már jó néhány extrém esküvői helyszínt mutattunk nektek, de mind közül talán ez a legizgalmasabb. Az esküvői fotók helyettünk is beszélnek! A 22 éves Kim Weglin és a 33 éves ...
Ferenc pápa Chile felett egy repülőn esketett Hihetetlenül kedves történetre lettünk figyelmesek a napokban. Miközben Ferenc pápa Iquique városából Santiegóba repült chilei körútján, 36 ezer láb magasan adta össze a repülőgépen dolgozó légikísérő házaspárt. Mutatjuk az ámulatba ejtő sztori részl...
Esküvői fórumsztorik: kínos helyzetek az esküvőn Esküvői fórumsztorik - Rengeteg esküvői csoportot, fórumot követünk, és ha akad néhány szabad óránk, elolvasgatjuk a témákhoz kapcsolódó kommenteket is. Néha megmosolyogjuk a hisztis arák történeteit, de olykor egészen vicces sztorikra is rá lehet bu...