Habosbabos Esküvői Magazin > Virág & dekoráció  > Dobócsokor, csokordobás – És amit tudni érdemes róla!
Dobócsokor

Dobócsokor, csokordobás – És amit tudni érdemes róla!

Ugye ti is odavagytok a csodaszép esküvői virágdekorációért? Mindjárt gondoltuk! Nincs is szebb annál, ahogyan az egymással összeillő menyasszonyi csokor, dobócsokor, asztaldísz és boldogságkapu színben harmonizálva mosolyog rátok a nagy napon, igazunk van?

A legtöbb hazai esküvőn ma már szinte kihagyhatatlan programpont a csokordobás, amelyre általában a szertartás után kerül sor. A dobócsokor tulajdonképpen a menyasszonyi csokor kisebb mása, kevésbé díszes változatban, ám önmagában ez a csokor is illeszkedik az esküvő stílusához, hangulatához és színeihez. Lássuk, mint érdemes tudni róla!

Dekor banner

A csokordobás hagyománya

A csokordobás Amerikából átvett szokás, de hosszú évekkel ezelőtt Európában is meghonosodott. A menete a következő: a menyasszony a szertartás után, a vendégeknek háttal állva eldobja a csokrát. Annak a lánynak, akinek sikerül elkapni, az lesz a következő menyasszony.

Éppen ezért a hajadon lányok között a dobócsokor nagy érték, még akkor is, ha nyilvánvalóan nem ettől függ, mikor is mennek férjhez.

Koszorúslány ajándék

3+1 csokordobás ötlet

Bár azt írtuk, a menyasszony a hajadon lányoknak háttal állva dobja el a dobócsokrot, azért a kreatív menyasszonyok az évek során többféle formában turbózták fel ezt a hagyományt. Ha még nem döntöttétek el, pontosan mikor és hogyan kerül majd sor rá a ti esküvőtökön, mutatunk néhány szuper tippet!

1. Menyasszonyi csokor dobása

Egyes menyasszonyok számára teljesen egyértelmű, hogy a saját csokrukat dobják el, nem pedig egy dobócsokrot. Ez egyébként eredetileg így volt szokás, ám mivel a menyasszonyok sajnálták odaadni a menyasszonyi csokrot másnak, így a virágkötővel készíttettek egy hasonló változatot.

Ezt a trükköt sokan ellesték, ma pedig már alig-alig akad ara, aki megválna a csokrától.

csokordobás

2. A klasszikus dobócsokor

A klasszikus dobócsokor nagyon hasonló a menyasszonyi csokorhoz. Többnyire ugyanolyan virágokból készül, csak talán a mérete kisebb. A trendek szerint a púderszínek, a fehér és a rózsaszín nagyon kelendő, de sokan a lilás színvilág mellett teszik le a voksukat.

Tipp!

Nyugodtan kérjétek meg a virágkötőt/dekoratőrt, hogy ajánljon nektek virágokat, amelyektől szebb és még szebb lehet a dobócsokor. Nem kell mindenkinek érteni a virágokhoz, és így nektek is könnyebb lesz a választás.

3. Több kisebb dobócsokor

Nagyon izgalmas megoldás, ha a dobócsokor 2-3 kisebb csokorból áll össze, hiszen így egyszerre több lányt is meglephettek vele. Ezeket a csokrokat a menyasszony a csokordobás során egyszerre, és külön-külön egymás után is eldobhatja, a lényeg az, hogy örömet szerezzen vele többeknek. Mit szóltok hozzá? Tetszik ez a változat?

Csokordobás esküvőn

+1. Célzott ajándék

Sok alkalommal volt rá példa, hogy a menyasszony úgy tett, mintha el akarta volna dobni a csokrot, majd megfordult, és odasétált vele egy barátnőjéhez, akinek tiszta szívből kívánta, hogy mihamarabb boldog házasságban éljen.

Ha nektek is van ilyen barátotok, lepjétek meg ezzel a kedves gesztussal. Meglátjátok, élete végéig emlékezni fog rá!

Dobócsokor árak

Egy dobócsokor ára – teljesen logikusan – attól függ, hogy milyen virágokból áll össze. A párok átlagosan 5000 forintot fizetnek egy csokorért, de természetesen arra is volt már példa, hogy 10.000-15.000 forintos csokrot dobott a menyasszony a még hajadon lányok közé.

Amennyiben a pénztárcátok megengedi, nyugodtan álmodjátok meg a legcsodálatosabb csokrot, a virágkötő pedig segít majd nektek eligazodni az árak között. Arra azonban érdemes gondolni, hogy a meleg nyári napokon a dobócsokor maximum 4-5 napig fogja bírni a vízben, utána vagy a kukában végzi, vagy le lesz préselve. Ez nem minden virág esetében lehetséges, erre is bátran kérdezzetek rá tervezgetés közben.

Baldowski
Hirdetés

Most, hogy már teljesen biztosan tudjátok, miért is olyan fontos a csokordobás, ideje eldönteni, ti hogyan fogjátok beleilleszteni a nagy napba!

Adjátok meg a módját, elvégre jó esetben csak egyszer adódik rá alkalom, hogy a magasba repítsétek minden jót kívánva a barátnőknek, rokonoknak és koszorúslányoknak!

Borítókép: www.weddingwire.com